KÖZSZOLGÁLLÁS sorszám: 172948
Intézményi iktatószám: SZEFO/190/2026-GEM-SZEFO
ÁLLÁSPÁLYÁZAT
GAZDASÁGI ÉS ENERGETIKAI MINISZTÉRIUM
Jogszabály-előkészítő Főosztály
pályázatot hirdet Kormányzati szolgálati jogviszony (Kit.) keretében
2 fő jogi referens (kodifikátor)
Munkakör/feladatkör betöltésére.
Tevékenységi kör (ellátandó feladatok): A Jogi és Igazgatási Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkár és az általa irányított Jogszabály-előkészítő Főosztályon egyes gazdasági és energetikai jogszabály-előkészítési feladatok ellátása. A jogi referens munkaköre keretében közreműködik a Gazdasági és Energetikai Minisztérium feladat- és hatáskörébe tartozó jogszabályok; valamint a Minisztérium szervezetszabályozó eszközeinek előkészítésében. Közreműködik a Minisztérium jogalkotási munkatervének előkészítésében. Feladatkörével kapcsolatosan a Jogszabály-előkészítő Főosztály vezetőjének iránymutatása alapján vezeti a munkaköréhez kapcsolódó határidős feladatok nyilvántartását. Jogszabály-előkészítési feladataival összefüggésben kapcsolatot tart a Minisztérium szakterületeinek kijelölt munkatársaival. Ellátja a jogszabály-előkészítéssel kapcsolatosan a jogalkotási eljárás során szükséges adminisztratív és technikai feladatokat.
Betöltendő állás szakmacsoportja: jogi
FEOR besorolás: 2619 Egyéb jogi foglalkozású
Betöltendő állás munkakörének szakterülete (munkakörcsalád): Hatósági jogalkalmazási
Betöltendő állás jogviszonya: Kormányzati szolgálati jogviszony (Kit.)
Foglalkoztatás időtartama, munkaideje, munkarendje, formája: Határozatlan, 40 óra, teljes munkaidő (heti 40 óra), Teljes munkaidő
Munkavégzés helye: Budapest
A munkavégzés pontos helye: 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 2-4.
Álláshirdető szervezet bemutatása: Gazdasági és Energetikai Minisztérium, Jogszabály-előkészítő Főosztály
**A munkáltatóval, állással kapcsolatos egyéb lényeges információ (pl. jogviszony létesítés feltételei; próbaidő; illetmény/fizetés, speciális adatvédelmi tájékoztatás, szervezet honlap címe stb.):** A munkáltatóval, állással kapcsolatos egyéb lényeges információ (pl. jogviszony létesítés feltételei; próbaidő; illetmény/fizetés, speciális adatvédelmi tájékoztatás, szervezet honlap címe stb.): A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény rendelkezései az irányadók, az illetményt kinevezéskor a munkáltatói jogkör gyakorlója állapítja meg a Kit. 1. melléklet I. pontja értelmében. Az egyéb juttatások megállapítása a Kit., az egyéb vonatkozó jogszabályok és a Gazdasági és Energetikai Minisztérium Közszolgálati Szabályzata alapján történik. Személyes adatainak kezelése a 2016. április 27-i (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelet 6. cikk (1) bekezdés a) pontján alapul. Kérjük, hogy jelentkezésének elküldése előtt olvassa el az álláspályázatra jelentkezőknek szóló Adatkezelési tájékoztatót a https://kormany.hu/dokumentumtar/adatkezelesi-tajekoztato-5 oldalon.
Feltételek, előnyök
###### _Pályázati feltételek_
Jogállásból fakadó jogszabályi követelmények:
• Büntetlen előélet
• Cselekvőképesség
• Magyar állampolgárság
• Vagyonnyilatkozattételi eljárás lefolytatása
• Nemzetbiztonsági ellenőrzés
Elvárt végzettség/képesítés:
• 6\. Felsőfokú végzettséghez kötött szakképesítés alapképzés (Bsc vagy BA), Egyéb végzettség, Felsőfokú - jogász végzettség
Elvárt szakmai tapasztalat időtartama (év): 1
Egyéb pályázati feltétel meghatározása:
• \- A pályázó nem áll újraalkalmazási korlátozás hatálya alatt (Kit. 117. § (6) és (8) bekezdése, vagy a 166. § (4) bekezdése, illetve a Kttv. 60. § (1) bekezdés i) pontja szerint.).
• \- A pályázó nyilatkozata arról, hogy hozzájárul önéletrajzának a toborzási adatbázisba történő felvételéhez és a későbbiekben történő felhasználásához.
• \- Ön jelentkezésének elküldésével egyidejűleg tudomásul veszi, hogy a Gazdasági és Energetikai Minisztérium az álláspályázatával összefüggő személyes adatait – a kiválasztási folyamat során kapcsolattartás céljából – nyilvántartja és kezeli.
• Elvárt nyelvtudás: Angol vagy német nyelvű, B2 (középfok) (komplex C típusú) nyelvvizsga megléte
###### _Pályázat elbírálása során előnyt jelent_
A pályázat elbírálása során előnyt jelent a szakmai tapasztalat?: Igen
A pályázat elbírálása során előnyt jelent a vezetői tapasztalat?: Nem
Egyéb pályázati előnyök:
• Előnyt jelentő végzettség/ek: szabályozási (kodifikátor) szakjogász; vagy energetikai szakjogász; vagy gazdasági jogi szakjogász
• A pályázat elbírálásánál előnyt jelent a kodifikációs téren szerzett tapasztalat.
A pályázat elbírálása során előnyt jelentő informatikai kompetenciák:
• Levelező (pl. Outlook) - Középszint
• Szövegszerkesztő (pl. Word) - Középszint
• Táblázatkezelő (pl. Excel) - Középszint
A pályázat elbírálása során előnyt jelentő személyes kompetenciák:
• Együttműködés (alap)
• Szakmaiság, szakértelem, szakmai felkészültség, szaktudás (ügyfélszolgálati)
• Terhelhetőség (egyéb)
• Elkötelezettség, megbízhatóság (Etikus magatartás) (egyéb)
• Elvégzett feladatok ellenőrzése, korrigálása, felelősségvállalás az elvégzett munka minőségéért (egyéb)
A pályázat részeként benyújtandó igazolások, alátámasztó dokumentumok:
• végzettséget/képzettséget igazoló okirat(ok) másolata
• Nyelvtudást igazoló dokumentum(ok) másolata
• motivációs levél
• fényképes önéletrajz (87/2019.(IV.23)Korm.rendelet 1 sz. melléklete alapján
• Hozzájáruló nyilatkozat pályázati anyagba betekintésről
A pályázat benyújtásának határideje: 2026.10.22. 00:00
Pályázat benyújtásának módja: Tisztelt Pályázónk kérjük, hogy pályázatát és annak kötelezően beküldendő mellékleteit az allaspalyazat@gem.gov.hu e-mail címre küldje meg számunkra. Minden csatolandó dokumentumot egyszerre kérünk benyújtani, a hiányosan beküldött pályázati anyagot nem tekintjük érvényes pályázatnak. Levelének tárgyában kérjük megjelölni a munkakör megnevezését: „jogi referens (kodifikátor)”.
A pályázat elbírálásának módja: A pályázati anyagot határidőben és hiánytalanul benyújtó, a munkáltató által elvárt szakmai követelményeknek megfelelően kiválasztott pályázók szakmai és személyes rátermettségük felmérését célzó személyes meghallgatáson vesznek részt.
A pályázat elbírálásának határideje: 2026.10.30. 00:00
Állás tervezett betöltésének időpontja: 2026.11.15.
Publikálás tervezett időpontja: 2026.10.17.
_A pályázati kiírás közzétevője a Személyügyi Központ. A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a hatályos jogszabály alapján a pályázatot kiíró szerv felel._
Jelentkezés