KÖZSZOLGÁLLÁS sorszám: 159838
Intézményi iktatószám: 90122-H/4129/2026
ÁLLÁSPÁLYÁZAT
DEBRECENI JAVÍTÓINTÉZET
pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében
ápoló
Munkakör/feladatkör betöltésére.
Tevékenységi kör (ellátandó feladatok): Kiemelt feladata, az új növendékek befogadása, fizikális állapotának vizsgálata, az ehhez szükséges dokumentáció elkészítése, az orvosi vizsgálat előkészítése. Szolgálatának ideje alatt ellátja az orvos mellett az asszisztensi feladatokat annak utasításai szerint. Feladata a javítóintézetbe került fiatalok korábbi egészségügyi dokumentációinak beszerzése. Közreműködik az előzetes fogvatartott fiatalok egészségügyi vizsgálatra történő rendőrségi szállításának megszervezésében. Szükség szerint részt vesz a javítóintézeti nevelésüket töltő fiatalok intézeten kívüli egészségügyi vizsgálatokra történő kísérésben. A havi illetménnyel kapcsolatos kiegészítő információk: A garantált bérminimum jogszabály, valamint Kollektív Szerződés alapján további állandó pótlékokkal egészül ki.
Betöltendő állás szakmacsoportja: egészségügy
FEOR besorolás: 3515 Ifjúságsegítő
Betöltendő állás munkakörének szakterülete (munkakörcsalád): Egyéb
Betöltendő állás jogviszonya: Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.)
Foglalkoztatás időtartama, munkaideje, munkarendje, formája: Határozatlan, 40 óra, teljes munkaidő (heti 40 óra), Teljes munkaidő
Munkavégzés helye: Debrecen
Álláshirdető szervezet bemutatása: A Debreceni Javítóintézet alapvető feladata az intézetben a letartóztatott, illetve javítóintézeti nevelésük idejét töltő 12-21 éves fiúk ellátásának, nevelésének, oktatásának, reszocializációjának biztosítása.
**A munkáltatóval, állással kapcsolatos egyéb lényeges információ (pl. jogviszony létesítés feltételei; próbaidő; illetmény/fizetés, speciális adatvédelmi tájékoztatás, szervezet honlap címe stb.):** A Gyvt. 10/D. és 10/E. (3) bekezdése értelmében gyermekvédelmi intézményben a pályázati eljárás során kiválasztott pályázók közül az foglalkoztatható, a) aki a Kormány rendeletében meghatározott pszichológiai (szakmai/vezetői) alkalmassági vizsgálaton megfelelő minősítést kap, b) akinek életvitele nem kifogásolható, és aki a Gyvt. 2. melléklete szerinti adatlapon szereplő nyilatkozattal írásban tudomásul veszi — a Gyvt. 10/E. (4) bekezdésében meghatározottak szerint — a kifogástalan életvitelének a foglalkoztatását megelőzően és a foglalkoztatás időtartama alatt történő ellenőrzését, c) aki csatolja a vele közös háztartásban élő hozzátartozójának a Gyvt. 3. melléklete szerinti nyilatkozatát, d) aki tudomásul veszi, hogy feladatai törvényes ellátását tudta és beleegyezése nélkül — törvényben meghatározott esetekben és módon — az arra törvényben kijelölt szerv törvényben meghatározott megbízhatósági vizsgálattal ellenőrizheti.
Feltételek, előnyök
###### _Pályázati feltételek_
Jogállásból fakadó jogszabályi követelmények:
• Cselekvőképesség
• Erkölcsi bizonyítvány
Elvárt végzettség/képesítés:
• 3\. Befejezett 10. osztály, alsó középfokú részszakképesítés, szakképesítés vagy szakképesítés-ráépülés, felnőttképzési szakmai végzettség, részszakma - középfokú szakképzettség , Egészségügy, tovább nem bontható, egészségügyi szakközépiskolai oklevél, vagy egészségügyi szakiskolai oklevél, vagy egészségügyi főiskolai oklevél
###### _Pályázat elbírálása során előnyt jelent_
A pályázat elbírálása során előnyt jelent a szakmai tapasztalat?: Igen
A pályázat elbírálása során előnyt jelent a vezetői tapasztalat?: Nem
A pályázat részeként benyújtandó igazolások, alátámasztó dokumentumok:
• A Kjt. 20/A.§ (5) bekezdés b) pontja alapján a pályázó a pályázathoz csatolja arról szóló nyilatkozatát, hogy a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez hozzájárul.
• Fényképpel ellátott szakmai önéletrajz
A pályázat benyújtásának határideje: 2026.10.22. 00:00
Pályázat benyújtásának módja: A pályázatok benyújtásának módja: \- postai úton: a pályázatnak a Debreceni Javítóintézet címére történő megküldésével (4032 Debrecen, Böszörményi út 173.), \- elektronikus úton: a dbjavito@dji.hu email címen keresztül.
A pályázat elbírálásának módja: Többlépcsős, többféle módszert alkalmazó kiválasztási eljárás.
A pályázat elbírálásának határideje: 2026.10.28. 00:00
A pályázati kiírás további közzétételének helye: www.dji.hu
Állás tervezett betöltésének időpontja: 2026.11.01.
Publikálás tervezett időpontja: 2026.09.25.
_A pályázati kiírás közzétevője a Személyügyi Központ. A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a hatályos jogszabály alapján a pályázatot kiíró szerv felel._
Jelentkezés