KÖZSZOLGÁLLÁS sorszám: 173565
Intézményi iktatószám: HUF/77/2026-ÉKFM_HUM
ÁLLÁSPÁLYÁZAT
ÉLŐ KÖRNYEZETÉRT FELELŐS MINISZTÉRIUM
Országos Vízügyi Főigazgatóság
pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében
az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatói pozíciója
Munkakör/feladatkör betöltésére.
Tevékenységi kör (ellátandó feladatok): A főigazgató a jogszabályoknak és a szakmai követelményeknek megfelelően – az élő környezetért felelős minisztériumtól kapott utasítás és iránymutatás alapján – vezeti a Főigazgatóság szervezetét és tevékenységét. A Főigazgató felelős a jogszabályban előírt feladatok és az alapító okiratban megjelölt tevékenységek megfelelő ellátásáért; felelős a központi költségvetési törvényben meghatározott keretek között a végrehajtáshoz szükséges személyi és tárgyi feltételek biztosításáért, valamint meghatározza a Főigazgatóság munkavégzésének főbb szabályait, felügyeli azok végrehajtását; támogatja az Élő Környezetért Felelős Minisztérium munkáját és összehangolja a Főigazgatóság tevékenységét az ÉKFM szakmai céljaival és tevékenységével; koordinálja a vízügyi igazgatóságok munkáját, biztosítja összehangolt működésüket; koordinálja a vízügyi vagyonkezelési feladatokat és irányítja a projekteket; a jogszabályban meghatározottak szerint felel a Főigazgatóság törvényes és hatékony gazdálkodásáért, pénzügyi tevékenységéért; végrehajtja a Fenntartható Vízgazdálkodási Intézkedési Tervet, valamint az Országos Vízgyűjtő-gazdálkodási tervet és az Árvízkockázat-kezelési tervet és irányítja az országos árvízi védekezést és az aszályra történő felkészülést; gyakorolja a Szervezeti és Működési Szabályzatban a számára biztosított jogköröket és teljesíti a kötelezettségeket; képviseli a Főigazgatóságot, fejleszti partnerségeit és erősíti a vízgazdálkodás társadalmi elfogadottságát.
FEOR besorolás: 1121 Országos és területi közigazgatás, igazságszolgáltatás vezetője
Betöltendő állás munkakörének szakterülete (munkakörcsalád): Felsővezetői
Betöltendő állás jogviszonya: Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.)
Foglalkoztatás időtartama, munkaideje, munkarendje, formája: Határozatlan, 40 óra, Általános, Teljes munkaidő
Munkavégzés helye: Budapest
A munkavégzés pontos helye: 1012 Budapest, Márvány utca 1/D.
**A munkáltatóval, állással kapcsolatos egyéb lényeges információ (pl. jogviszony létesítés feltételei; próbaidő; illetmény/fizetés, speciális adatvédelmi tájékoztatás, szervezet honlap címe stb.):** Az Országos Vízügyi Főigazgatóság, mint vízügyi középirányító szerv szakmai és szervezeti irányítása az Élő Környezetért Felelős Minisztérium iránymutatása alapján, a vízügyi igazgatási feladatok magas színvonalú ellátása, a főigazgatóság hosszú távú stratégiai fejlesztése, továbbá a területi vízügyi igazgatóságok összehangolt szakmai irányítása. A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény, a vízügyi igazgatási szervek kezelésében álló lakások és helyiségek használatának, valamint a vízügyi igazgatási szerveknél foglalkoztatottak munkaköri besorolási és illetményrendszerének szabályairól szóló 26/2025. (VIII. 28.) EM rendelet (a továbbiakban: EM. rendelet), valamint az egyéb szabályozók rendelkezései az irányadóak. A vízügyi igazgatási szerv vezetőjére a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény vezető állású munkavállalókra vonatkozó rendelkezései az irányadóak. A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások bővebb kifejtése: \- A motivációs levél ne legyen hosszabb 2 oldalnál \- A vezetői program (maximum 10 oldal), tartalmazza a pályázó vízgazdálkodási szakmai koncepcióját, vezetői és szervezetfejlesztési elképzeléseit. További felvilágosítás adására jogosult: vízügyi helyettes államtitkár titkársága (vizugyihat@ekfm.gov.hu; 0618963101)
Feltételek, előnyök
###### _Pályázati feltételek_
Jogállásból fakadó jogszabályi követelmények:
• Büntetlen előélet
• Cselekvőképesség
• Magyar állampolgárság
Elvárt végzettség/képesítés:
• 6\. Felsőfokú végzettséghez kötött szakképesítés alapképzés (Bsc vagy BA), Egyéb végzettség, szakirányú felsőoktatásban szerzett végzettség (Msc, Bsc)
Elvárt vezetői tapasztalat időtartama (év): 3
Egyéb pályázati feltétel meghatározása:
• \- magyar nyelvtudás; \- szakirányú felsőoktatásban, legalább 3 éves képzésben (vízügyi, vízgazdálkodási, vízrendezési-vízhasznosítási, vízvédelmi, víz- vagy környezetmérnöki, táj- vagy vízépítési, hidrológiai, területi vízgazdálkodási, vízpolitikai, vízdiplomáciai vagy hasonló területen) szerzett végzettség; \- vízügyi, vízgazdálkodási, vízvédelmi vagy rokon szakterületen szerzett legalább 5 éves szakmai tapasztalat; \- legalább 3 éves vezetői tapasztalat legalább 20 fő irányításával;
###### _Pályázat elbírálása során előnyt jelent_
A pályázat elbírálása során előnyt jelent a szakmai tapasztalat?: Igen
A pályázat elbírálása során előnyt jelent a vezetői tapasztalat?: Igen
Egyéb pályázati előnyök:
• természetalapú megoldásokkal, aszálykezeléssel és vízmegtartással kapcsolatban szerzett tapasztalat;
• vízgyűjtő-gazdálkodási és/vagy árvízkockázat-kezelési tervezésben szerzett tapasztalat;
• nemzetközi szakmai tapasztalat, valamint határokon átnyúló vízgazdálkodási ismeretek;
• hazai és nemzetközi projektekkel kapcsolatos tapasztalat;
• érdekegyeztető fórumokon szerzett tapasztalat;
• média és nyilvános szereplések kapcsán szerzett tapasztalat;
• gazdálkodási gyakorlat;
• angol nyelvtudás;
• doktori fokozat;
• szakirányú felsőoktatásban, legalább 5 éves képzésben (vízügyi, vízgazdálkodási, vízrendezési-vízhasznosítási, vízvédelmi, víz- vagy környezetmérnöki, táj- vagy vízépítési, hidrológiai, területi vízgazdálkodási, vízpolitikai, vízdiplomáciai vagy hasonló
• vízügyi, vízgazdálkodási, vízvédelmi vagy rokon szakterületen szerzett több, mint 5 éves szakmai tapasztalat;
• 3 évet meghaladó vezetői tapasztalat, 20 főt meghaladó szervezeti egység irányítása
A pályázat részeként benyújtandó igazolások, alátámasztó dokumentumok:
• motivációs levél
• kockázatmentes nemzetbiztonsági ellenőrzés
• vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség teljesítése
• A Kjt. 20/A.§ (5) bekezdés b) pontja alapján a pályázó a pályázathoz csatolja arról szóló nyilatkozatát, hogy a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez hozzájárul.
• Fényképpel ellátott szakmai önéletrajz
• Három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány
• Hozzájáruló nyilatkozat pályázati anyagba betekintésről
• vezetői program
• szakmai gyakorlat hitelt érdemlő igazolása
• végzettséget, szakképesítést igazoló okiratok másolata
A pályázat benyújtásának határideje: 2026.11.13. 23:59
Pályázat benyújtásának módja: Elektronikus úton „OVF főigazgató” jeligével a karrier@ekfm.gov.hu e-mail címen keresztül, másolatba téve a vizugyihat@ekfm.gov.hu címet.
A pályázat elbírálásának módja: A kiválasztás a pályázat feltételeknek, a formai és tartalmi követelményeinek való megfelelés vizsgálata után háromfordulós, kompetenciaalapú eljárás keretében történik: • I. forduló: szakmai előszűrés az önéletrajz, motivációs levél, és a vezetői koncepció értékelése alapján; • II. forduló: strukturált szakmai interjú egységes szempontrendszer alapján az I. fordulóban legmagasabbra értékelt jelöltekkel; • III. forduló: vezetői prezentáció, szituációs feladat és bizottsági meghallgatás. A munkáltatói jogkör gyakorlója a kiválasztási eljárás eredménye alapján dönt a kinevezésről. A pályázati eljárás eredményéről a pályázók írásban tájékoztatást kapnak. A pályáztató a pályázat eredménytelenné nyilvánítási jogát fenntartja. A pályázatban csak a kiírás feltételeinek mindenben megfelelő, határidőre beérkezett dokumentumokkal rendelkező pályázó vesz részt. Hiánypótlásnak egy ízben van helye.
A pályázat elbírálásának határideje: 2026.12.15. 23:59
A pályázati kiírás további közzétételének helye: \- A „közszolgállás” közalkalmazotti állásportálja https://kozszolgallas.ksz.gov.hu
Állás tervezett betöltésének időpontja: 2026.12.16.
Publikálás tervezett időpontja: 2026.11.05.
_A pályázati kiírás közzétevője a Személyügyi Központ. A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a hatályos jogszabály alapján a pályázatot kiíró szerv felel._
Jelentkezés