KÖZSZOLGÁLLÁS sorszám: 174553
Intézményi iktatószám: 909008-H/77-1/2026
ÁLLÁSPÁLYÁZAT
ORSZÁGOS GYERMEKVÉDELMI SZAKSZOLGÁLAT
Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat Győr-Moson-Sopron Vármegye Szakértői Bizottság
pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében
pszichológus
Munkakör/feladatkör betöltésére.
Tevékenységi kör (ellátandó feladatok): Elvégzi az ideiglenes hatállyal elhelyezett, vagy nevelésbe vételi eljárással, valamint örökbefogadás előkészítésében érintett gyermek, illetve fiatal pszichológiai vizsgálatát. A Megyei Gyermekvédelmi Szakértői Bizottság tagjaként a szakterületének megfelelő vizsgálatokat végzi. Vizsgálatai alapján pszichológiai véleményt készít, GYVR-ben dolgozik. A vizsgálat lefolytatása, illetve a pszichológiai vélemény elkészítése előtt áttekinti a rendelkezésre álló iratanyagot, korábbi vizsgálatok eredményeit, zárójelentéseket, anamnesztikus adatokat stb., továbbá az eset körülményeiről konzultál a Bizottság vezetőjével, családgondozójával. Pszichológiai véleményében a megvizsgált gyermek, fiatal személyiségállapotát, pszichés státusát, értelmi, érzelmi, neveltségi állapotának jellemzőit, szocializációjának szintjét, az ezeket befolyásoló körülményeket elemzi, tárja fel. Javaslatokat fogalmaz meg a gyermek, fiatal feltárt szükségleteihez adekvát szolgáltatásokra, kezelésekre, egyéb beavatkozásokra, a gondozás, nevelés elemeire, a kívánatos nevelői-gondozói attitűdre, magatartásra, a családba történő visszakerülés feltételeire, az ehhez szükséges feladatokra vonatkozóan.
Betöltendő állás szakmacsoportja: szociális és gyámügy
FEOR besorolás: 2628 Pszichológus
Betöltendő állás munkakörének szakterülete (munkakörcsalád): Egyéb
Betöltendő állás jogviszonya: Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.)
Foglalkoztatás időtartama, munkaideje, munkarendje, formája: Határozott, 40 óra, Általános, Teljes munkaidő
Munkavégzés helye: Győr
A munkavégzés pontos helye: 9024 Győr, Vasvári Pál u. 1.
Álláshirdető szervezet bemutatása: Az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat a főváros és a 19 vármegye területi gyermekvédelmi szakszolgálatának egységes gyermekvédelmi intézménye. Szociális és Családügyi Minisztérium irányítása alá tartozó, állami költségvetési szerv. A pályázatról bővebb információt Nagy-Hargitai Boglárka területi igazgató nyújt a következő telefonszámon: +36 70 396 3666 e-mail cím: gyor.moson.sopron@ogysz.hu
**A munkáltatóval, állással kapcsolatos egyéb lényeges információ (pl. jogviszony létesítés feltételei; próbaidő; illetmény/fizetés, speciális adatvédelmi tájékoztatás, szervezet honlap címe stb.):** 4 hónap próbaidő
Feltételek, előnyök
###### _Pályázati feltételek_
Jogállásból fakadó jogszabályi követelmények:
• Büntetlen előélet
• Cselekvőképesség
• Erkölcsi bizonyítvány
Elvárt végzettség/képesítés:
• 7\. Mesterképzés MSc fokozatra épülő szakirányú szakképzettség, Gyermek- és ifjúságvédelem, pszichológus
Elvárt szakmai tapasztalat időtartama (év): 1
###### _Pályázat elbírálása során előnyt jelent_
A pályázat elbírálása során előnyt jelentő végzettség/képesítés:
• 7\. Mesterképzés MSc fokozatra épülő szakirányú szakképzettség, Gyermek- és ifjúságvédelem, Pszichológus
A pályázat elbírálása során előnyt jelent a szakmai tapasztalat?: Igen
A pályázat elbírálása során előnyt jelent a vezetői tapasztalat?: Nem
Egyéb pályázati előnyök:
• Több éves szakmai tapasztalat, rugalmasság, vármegyén belüli elérhetőség
A pályázat elbírálása során előnyt jelentő személyes kompetenciák:
• Önállóság (alap)
• Érzelmi intelligencia (alap)
• Együttműködés (alap)
• Szakmai lojalitás (egyéb)
• Munkatempó és feladatvállalás (egyéb)
A pályázat részeként benyújtandó igazolások, alátámasztó dokumentumok:
• fényképes önéletrajz (87/2019.(IV.23)Korm.rendelet 1 sz. melléklete alapján
• A Kjt. 20/A.§ (5) bekezdés b) pontja alapján a pályázó a pályázathoz csatolja arról szóló nyilatkozatát, hogy a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez hozzájárul.
• Három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány
• végzettséget, szakképesítést igazoló okiratok másolata
A pályázat benyújtásának határideje: 2026.11.23. 00:00
Pályázat benyújtásának módja: e-mail útján a gyor.moson.sopron@ogysz.hu levelezési címen, vagy személyesen a Győr, Vasvári Pál u. 1. szám alatt
A pályázat elbírálásának módja: személyes meghallgatás
A pályázat elbírálásának határideje: 2026.12.11. 00:00
Állás tervezett betöltésének időpontja: 2027.01.04.
Állás tervezett betöltés végének időpontja: 2027.12.31.
Publikálás tervezett időpontja: 2026.11.06.
_A pályázati kiírás közzétevője a Miniszterelnökség. A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a hatályos jogszabály alapján a pályázatot kiíró szerv felel._
Jelentkezés